Második mérkőzésén is kikapott Leekens válogatottja

2018. March. 27. 22:00

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette Georges Leekens labdarúgó-válogatottja: a magyar együttes kedd este 1-0-ra kapott ki Skócia csapatától a Groupama Arénában. A találkozó gólját a 48. percben Matt Phillips szerezte. Gulácsi Péter az első félidő hajrájában büntetőt hárított.

Hasonló előjelekkel készült a két csapat a mérkőzésre, hiszen mindkét oldalon hazai vereséggel mutatkozott be a szövetségi kapitány: pénteken Georges Leekens csapata 3-2-re a kazahoktól, az Alex McLeish vezette skót együttes pedig a vb-résztvevő Costa Ricától 1-0-ra kapott ki.

A találkozó előtt békés és barátságos hangulat uralkodott a stadion körül, a leginkább skótkockás szoknyát viselő vendég drukkerek nagy örömmel "pacsiztak" az ő szektoruk közelében gyülekező, főként általános iskolásokból álló magyar szurkolókkal, de volt aki a készenléti rendőrség tagjával akart közös képet kissé illuminált állapotban.

 A magyar fanatikusok egy Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától származó idézettel üzentek a játékosoknak: "A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban."

Az újságíróknak kiosztott felállás szerint Georges Leekens a 3-4-3-as taktikát választotta, azonban rögtön a kezdés után kirajzolódott, hogy ez sokkal inkább egy 5-3-2-es formáció, melynek lényege a biztonságos védekezés.

Ami a hátsó alakzatot illeti, a belga szakembernek sikerült stabilizálnia a helyzetet, mivel a skótoknak egyetlen kidolgozott lehetőségük sem volt, ugyanakkor ez a támadások rovására ment, ugyanis nem ért fel megfelelő számú segítség az elöl nagyot küzdő Szalai Ádám mellé. A vendégek a szünet előtt így is megszerezhették volna a vezetést, de Kleinheisler László hibáját a büntetőt hárító Gulácsi Péter kijavította. Közvetlenül a szünet előtt Guzmics Richárd járt még közel a gólszerzéshez, de fejesét egy gólvonalon helyezkedő skót mentette.

A második félidőre a skótok jöttek ki támadóbb szellemben, s gyorsan meg is szerezték a vezetést. A magyarok Varga Roland révén két jó lövéssel tudtak csupán válaszolni. Ezt követően jó darabig csak vergődött a magyar csapat, Szalai Ádám azonban így is egyenlíthetett volna, de nem tudta gólra váltani a skót csapatkapitány ordító hibáját.

A hajrában ment ugyan előre a magyar válogatott, de teljesen ötlettelen beívelésekkel próbálkozott, így az egyenlítésre nem volt esélye.

A magyar válogatott legközelebb június 6-án a fehérorosz csapattal játszik felkészülési mérkőzést.

Forrás: Sztárklikk