2017.09.21. csütörtök
névnap: Máté
Sport

Továbbjutottak a legjobb 16 közé kosárlabdásaink

2017. szeptember 05. 21:46

Rendkívül feszült mérkőzésen 80-71-re nyert a magyar kosárlabda-válogatott Románia ellen az Európa-bajnokságon.

Irgalmatlanul nehéz mérkőzés volt, az első negyedben elhúztak a románok, a mieink nehezen kapták el a fonalat és sok triplát rontottak, de Vojvoda Dávid ismét remekül osztogatott, sőt a legutolsó magyar kosárral már mi vezettünk 16-15-re.

A második játékrészben felerősödött a támadójátékunk, a románoké viszont visszaesett, így el tudtunk húzni egy kicsit, azonban a visszaeső védekezésünk miatt nem tudtunk nagy előnyt kovácsolni. Még így is 38-32-vel vonultak pihenőre a felek.

A második félidőben megérkeztek a hárompontosok is, amelyekből fájdalmasan kevés volt sikeres az első két negyed során a mieinknél. Hanga Ádám lassan belelendült, Vojvoda pedig az egész mérkőzésen parádésan játszott.

A románoknál Rares Mandache játszott rendkívül eredményesen, a büntetőt, kétpontosok és triplák sem hozták zavarba - 24-ig meg sem állt a meccs végére.

A harmadik negyedben a románok elképesztő erőbedobással estek a magyaroknak, Kuti Nándor és Mandache vezérletével négy pontra fölzárkoztak.

Ebben a játékrészben már inkább a küzdőszellem dominált, minden labdáért keményen meg kellett harcolnia a feleknek, a negyed derkán 49-48-ra mentünk.

Keller Ákos védekezés és Vojvoda Dávid remeklése azonban ismét kihúzott minket a pácból és 60-52-ről vághattunk neki az utolsó játékrésznek.

Itt aztán bekezdett a magyar csapat Allen Rosco és Eilingsfeld János is hárompontost dobott. Ugyan tíznél is nagyobb előnyünk volt, a keményen harcoló román csapat feljött, a feszült hangulatú meccsnek nem tett jót az sem, hogy a végén a hazaiak inkább faultoltak, hogy ne legyen időnk támadni.

Egy perccel a vége előtt 75-71-nél támadhattunk, jött is a szabálytalanság, ám Hanga bedobta a két büntetőjét, sőt Popa kísérlete után Vojvodáé lett a lepattanó, s mivel ő is mindkét büntetőjét értékesítette lehetetlen helyzetbe kerültek a hazaiak. Vojvoda 26 pontig, Hanga 25-ig jutott a találkozón.

Nem is sikerült már utolsó kétségbeesésükben a bravúr, a büntetőkből viszont tovább növeltük előnyünket, s végül 80-71-re diadalmaskodott a magyar kosárlabda-válogatott és bejutott a legjobb 16 közé.
Forrás: MTI-Sztárklikk

További Sport hírek