Már beszélni, vitatkozni sem szabad

2018. February. 07. 11:22

1931-ben a Jedwabne nevű lengyel kisvárosnak összesen 2167 lakosa vol, körülbelül 60 százalékuk zsidó származású. A lengyel és zsidó közösség békességben élt egymás mellett a kisvárosban.

1939-ben a német csapatok elérik Jedwabnét és felgyújtják a zsinagógát. Néhány hét múlva - 1939 szeptemberében - Jedwabne szovjet megszállás alá kerül. 
1941 júniusában a szovjeteket a német megszállók váltják. Június végén kitör az első zsidó-ellenes pogrom. Néhány jedwabnei lengyel fiatalember kegyetlenül megkínoz több zsidót, a szemtanúk négy gyilkosságról számolnak be. Július elején a jedwabnehez közeli Wasosz Grajewszkiben és Radzilowban tör ki zsidó -ellenes pogrom, amelynek eredményeképpen több száz zsidót, különös kegyetlenséggel megkínoznak, lemészárolnak. 
Jedwabnéban ezekben a napokban új lengyel városvezetést választanak, amely a németekkel együtt megegyezik, hogy lemészárolják a helyi zsidó lakosságot.
Jedwabnéban, Július 10-én, vasárnap a városvezetés a helyi zsidókat a főtérre vezényli, akiknek egész nap a tűző melegben étlen-szomjan kell a főterek takarítaniuk. Időközben a környező városokból több tucat husángokkal, baltákkal és késekkel felfegyvezerzett lengyel suhanc érkezik Jedwabnébe és reggeltől ezekkel az eszközökkel bántalmazzák a kihajszolt zsidókat. A tér kijáratához őröket állítanak és a szökni próbáló zsidókat visszalökik a tömegbe. Azokat a zsidókat, akik az egész napi pogrom után életben maradtak egy pajtába hajszolták, ott rájuk zárták az ajtót és a pajtát felgyújtották. Így pusztult el 1941-ben a jedwabnei zsidóság. Alig néhány szerencsés túlélő maradt a több ezres közösségből. 
Jedwabne történetét egészen a rendszerváltásig "jótékony homály" fedte Lengyelországban. A háború befejezése után a pogrom néhány vezetőjét elítélték, többségük azonban 1-2 év eltelte után szabadult. (Pályi András "Beszélő" nyomán) 
Mindeközben Lengyelországban a háború befejezését követően egymást érték a pogromok, nem egy helyen halálos áldozatokkal. A hatvanas évek elején pedig gyakorlatilag elzavarták a zsidó lakosokat az országból.
Jadwabnéről - a maga valóságában - én először Adam Michnik Gazeta Wyborczban megjelent "A jedwabnei sokk" című esszéjében olvastam. Azaz írás az egész haladó világot megrázta. 
Aztán újra elcsendesett a világ. A mélyben azonban, mint a szú a fában, úgy rágta a lengyel társadalom lelkét a kibeszéletlen tragédia. A nacionalista pártok és az egyház azt hajtogatta, hogy az eset nincs megnyugtatóan kivizsgálva és azt próbálta sulykolni, hogy a tragédiáét és általában több millió zsidó származású lengyel állampolgár meggyilkolásáért kizárólag a német megszálló hadsereget terheli a felelősség, a lengyel államnak és a lengyel népnek mindehhez semmi köze, ők csak áldozatai voltak a német megszállásnak. Mintha csak a hazai szélsőjobboldali narratívát - Szabadság téri emlékmű, Sorsok Háza, Horthy Miklós, Nyírő József, csendőrség stb. hallanánk. 
Most pedig a lengyel parlament egy törvényt fogadott el, amelynek értelmében akár börtönnel is büntethetőek azok, akik a lengyel állam vagy a lengyel nép felelősségéről beszélnek a Holokausztban. Tehát már beszélni, vitatkozni sem szabad róla. Tudományosan sem. Arra vonatkozó törvények, hogy miről szabad tudományos vagy hétköznapi vitákat folytatni és melyek a politika által megpecsételt tabutémák, csak a totális diktatúrákban születtek. 
Aki akár Budapesten a Katona József Színházban, akár Szombathelyen a Weörös Sándor Színházban látta a Mi osztályunk c. kiváló előadást, az képet kaphat arról, hogy a Holokausztban milyen szerepet játszottak az egyes államok és a népek egy része. Nemcsak a lengyelek, hanem a magyarok, a románok, a franciák, a litvánok stb. épp úgy. Gondolom most majd ezt a darabot is betiltják Lengyelországban (aztán talán nálunk is a a "dve bratanki" szellemében). Pedig minél kevesebbet beszélünk ezekről az eseményekről őszintén, minél inkább megpróbáljuk öntetszelgő hazugságokkal elfedni a valóságot, annál közelebb kerülünk újabb ilyen szörnyű cselekményekhez. Ezektől a szörnyűségektől és traumáktól egyedül az őszinte szembenézés és felelősségvállalás óvhat meg. És ne gondolja az, aki erre nem vállalkozik, az holnap nem lehet ugyanennek az áldozata. Bárki lehet... ha egyeseknek nagyobb esélye van is erre...

Szerző: Vásárhelyi Mária