Tőröcsik Mari visszatér

2018. július 10. 16:24

Kétéves lábadozás után ismét szerepet vállalt Tőröcsik Mari, tudta meg a Bors. A színésznő William Faulkner Míg fekszem kiterítve című írásának színpadi változatában tér vissza a nyár végén.

Tőröcsik 2016-ban került hosszabb időre kórházba, azóta szerepet sem vállalt. Ez a mostani munka szerencsére nem lesz túl megerőltető számára, mivel fizikailag nem lesz jelen a színpadon, csupán hangja csendül majd fel: a darabban egy anyát játszik, aki halálakor azt kéri, hogy öt fia együtt vigye el koporsóját a sírjához.

A szereppel Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyászky Attila keresték meg a színésznőt, aki korábban egészségügyi állapota miatt még az Oscar-díjas Koltai Lajos felkérését is visszautasította. Nekik azért mondott igent, mert egy ilyen kis szerepet nem fél bevállalni, illetve a darab koncepciója is tetszett neki.

"Még nem készítették el velem a felvételt, de beszéltünk róla a fiúkkal. Nagyon szeretem őket és nagyon tetszik a megkeresés."

– nyilatkozta.

Forrás: Bors