Elszámoló poszt – avagy tények a Fidesz hazugságaival szemben

2018. március 8. 09:12

A ciklus végeztével illik beszámolni az elvégzett munkáról és az ígéretek teljesüléséről, már csak azért is, mert ezzel kapcsolatban a bukott veszprémi Fidesz és propagandacsatornái folyamatosan hazudoznak.

2015-ben felelős, 3x3 pontból álló programot állítottam össze, olyat, amilyet független ellenzéki politikusként is képes voltam teljesíteni. Vállaltam, hogy a civilek hangja és a veszprémiek képviselője leszek. Újra és újra elmondtam: elég a lopásból, elég a szabadságjogok csorbításából és elég a megfélemlítésből. A kezdettől fogva hangoztatott vádakkal szemben nem ültem be egyetlen párt frakciójába sem. Ahogy a parlament honlapján szereplő számok is mutatják: pártháttér nélkül 369 önálló indítványt nyújtottam be, csaknem fél tucat törvénymódosítást és parlamenti határozati javaslatot, amelyek négysávossá tennék a déli elkerülőt, megoldást hoznának a társasházakban élők problémáira, az özvegyi nyugdíjasokat ért igazságtalanságra, a továbbtanulni akaró fogyatékkal élők gondjára. Ezek mind szakmailag megalapozott kezdeményezések, amelyek egyetlen ok miatt nem valósultak meg. Ezt az okot úgy hívják: Fidesz. A kormánypárt ugyanis e javaslatokat leszavazta. Mert a Fidesz idejébe a veszprémi polgárok valós problémái nem férnek bele. Az ő energiájukat csak a hatalomban maradás és a lopás köti le.

Ebben a rövid bejegyzésben nem is tudom felsorolni, hogy a fentieken túl hány emberrel beszéltem, mennyi segítségre szorulót hallgattam meg, kiknek jártam el az érdekében képviselőként az elmúlt három évben. Ezt az érintettek pontosan tudják. De három konkrét, a Fidesz rendszerét jól jellemző ügyet kiemelnék.

Első intézkedéseim között volt, hogy az akkor még központi Klik által előidézett káoszban segítsek. Az iskolákban hiány volt papírból és írószerből, tanárok szülőket kértek arra, hogy papírt vigyenek az iskolákba. A kicsinyesség és az értelmetlen központosítás mintapéldája volt, ahogy a Klik a kistelepülések iskoláit véreztette ki. Ezért az összes iskolaigazgatónak levelet írtam, hogy jelezzék, mire van igényük, és a parlamenti képviselőknek járó keretből igényelhető írószereket az iskolák rendelkezésére bocsátom. Civilként a politikába kerülve egyből szembejött a valóság és a kormányzat értékrendje: hogy amíg a kivételezettek, mint például a parlamenti képviselők szinte azonnal hozzá tudtak jutni a munkájukhoz szükséges alapvető kellékekhez, addig a gyermekeinket nevelő tanároknak hónapokon keresztül nem jutott tanszer. És ennél az őszinte, civil akciónál jött először szembe a hatalom viselkedése is. A kormánypárt helyi végrehajtója, a csak felfelé és csak egy embernek megfelelni igyekvő rendszer pitbullja azonnal üzent és megfenyegette az iskolaigazgatókat, hogy ne merjenek elfogadni semmit tőlem. Hogy mekkora volt a baj, azt jelzi, hogy a tanárok nem fogadták meg a tanácsot: titokban, szürreális jelenetek között, néha szó szerint az éj leple alatt csempésztük be az iskolákba a papírokat és írószereket. Ekkor fogadtam meg: engem a politikában nem a kommunikáció, hanem a segítés szándéka fog vezetni – és ha tetteim kommunikálásával nehéz helyzetbe hozom a kiszolgáltatottakat, akkor nem kérek a nyilvánosságból.

A második példám a Pannon Egyetem, amely nagy veszélybe került a ciklus alatt. Olyan döntést előkészítő anyag született, amely a Georgikon Kart elcsatolta volna, ezzel pedig az egyetem léte, Veszprém egyetemi város mivolta került volna veszélybe. A közélet szereplőit, a város neves értelmiségi véleményformálóit, a helyi politikai élet volt és jelenlegi szereplőit, civileket győztem meg, hogy álljunk ellen, emeljük fel a hangunkat. Ezt meg is tettük, a Fidesz helyi politikusait kivéve teljes veszprémi összefogást alkottunk, amely kellő nyomásgyakorlással bírt arra, hogy a minisztérium napirendjéről – legalábbis a választásokig – lekerüljön a téma. Mi, több mint ezren összefogtunk, aminek az eredménye nekünk az volt, hogy megmenekült a Pannon Egyetem. Az összefogást gátló kinevezett fideszes párttitkár pedig jutalmul egy fénykép erejéig odafért Balog emberminiszter közelébe. Ne sajnáljuk tőle ezt a dicsőséget.

A harmadik példám Hajmáskér, ahol büszke emberek élnek. Büszkék a településükre, annak történelmére és jelenére is. Több mint egy évvel ezelőtt, fogadóórámon kaptam azt a jelzést, hogy az akkor új vasúti menetrendben a Budapest-Szombathely vonalon járó gyorsvonatok esetében kivették a hajmáskéri megállót, így például akiknek Szombathelyre kell járniuk orvosi kezelésre – merthogy ilyen is akad, de ez egy másik téma – azoknak Veszprémben órákat kell várniuk az átszállásra és csatlakozásra. Azóta a vasút vezetésével és az illetékes minisztériummal is konzultáltam, többször tettem fel írásbeli kérdést Seszták miniszter úrnak, de folyamatosan elutasításra találtam. Mivel a Fidesz politikájából azt tanultam, hogy ők nagy hívei az úgynevezett nemzeti konzultációnak, gondoltam, ez meggyőző érv lesz majd. A kevesebb, mint háromezer fő lakosú Hajmáskéren és néhány érintett környező településen egy hónap alatt 800 aláírást szedtünk össze annak érdekében, hogy kérésünk meghallgatásra találjon. Erről, a helyi konzultáció eredményéről a napokban tájékoztattam újra a miniszter urat. Addig folytatjuk ezt a csatát, amíg el nem érjük a célt, mert a vasút nem pusztán egy praktikus közlekedési eszköz, hanem szimbólum is. Ugyanúgy, mint a posta, az iskola, a közösségi élet vagy a kocsma a faluban. Aki ezeket veszélyezteti, falurombolást végez. Aki ezekért tenni hajlandó, az folytat valódi nemzeti politikát.

Ezek a példák mutatják, milyen politikában hiszek én. Olyanban, amely a helyi ügyek képviseletéről, a helyi emberek bevonásával, a közösségi érdekek képviseletéről szól.

Erre vállalkozom a jövőben is.

Kész Zoltán

(A poszt a 2018. március 6-án, Veszprémben elhangzott évértékelő beszéd egy részletének rövidített, szerkesztett változata.)

Forrás: Sztárklikk