Tűrtek és tiltottak

2018. június 5. 07:25

Tegnap megtartottam parlamenti szűzbeszédem. Ahogy korábban jeleztem, kiemelten foglalkozom majd a kultúrával. Elsőként egy Alföldi Róbert-rendezés betiltásáról szólaltam fel. Az agrárállamtitkár (!) válaszolt: sorolta a Gyurcsány-kormány eredményeit és érdemi válasz helyett felújított teatrumokról beszélt.

Íme az én felszólalásom:

Tisztelt Ház!

A pécsi Zsolnay színház betiltotta a korábban már meghirdetett Igenis, Miniszterelnök úr! című előadást, Alföldi Róbert rendezésében. A játszóhely igazgatója, Vincze Balázs politikai aktivistának nevezte a Nemzeti Színház korábbi főigazgatóját, erre hivatkozva mondta le a produkciót. Képviselőtársaim is nyilván tudják, hogy a közéletben állásfoglalást tenni, az értelmiségi lét része.

Ezt a véleményt akkor is illik, sőt, a világ kulturált vidékein, kötelező is elfogadni, ha az éppen hatalmon levőknek nem tetszik az állásfoglalás, akár a kemény bírálat. Shakespeare, Bulgakov, Petőfi, Ady, Móricz, Mikszáth, Picasso, mind politizáltak, karakteres véleményt fejtettek ki napi közéleti kérdésekben is. Ha ma élnének, őket is kitiltanák magyarországi kulturális intézményekből?

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, és elutasítjuk, hogy Magyarországon 2018-ban kicenzuráznak, betiltanak egy színházi előadást. Tudnia kell az országnak, a kultúrában élő, dolgozó, alkotó embereknek, hogy ez mostantól rendszer lesz-e, hogy ez az eljárás az Orbán-rendszer része lesz-e, és más művészeket, előadásokat, produkciókat is érhet-e retorzió?

Nagyon sok művész panaszkodik, hogy fideszes települési vezetők között terjedő halállisták alapján nem hívhatják meg őket fesztiválra, önkormányzati rendezvényekre, mert világnézetük nem harmonizál az éppen aktuális fideszes irányvonallal.

Mit kívánnak tenni, hogy az orbáni diktatúrában se fordulhasson elő betiltás, cenzúra, a másféle hang elszigetelése, a félelem gerjesztése. A kultúrának szabadságra van szüksége. A Demokratikus Koalíció garanciákat követel arra, hogy a kultúra szereplőinek ne kelljen retorzióktól tartaniuk, ha nem akarnak a Fidesznek megfelelni! 

Szerző: Gréczy Zsolt