"A Fideszes provokátor sikerdíja az adófizetőknek mennyibe kerül?"

2018. április 17. 15:02

A szegedi polgármesteri hivatal szerint "a Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bevetett provokátor", Szabó Bálint "sikerdíját" a magyar költségvetés fizeti a Szeviép-csőd károsultak állami kártalanításából.

A polgármesteri hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője kedden a szegedi címzetes főjegyző és az egyik alpolgármester menesztését kérte Botka Lászlótól (MSZP).

Azt írták, kérik, hogy Szabó Bálint és Lázár János tegye nyilvánossá, a magyar adófizetőknek hány száz millió forintjába kerül "a notórius hazudozó" kifizetése.

Szabó Bálint a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a szegedi polgármesternek azonnal rendeznie kell a kialakult helyzetet, mert közvetlen munkatársai "lassan több időt töltenek a vádlottak padján, mint hivatalukban".

Szabó Bálint emlékeztetett rá, egy éve indult a Gyulai Járásbíróságon az a per, melyben Solymos László alpolgármestert, Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, valamint Botka László polgármesteri kabinetjének vezetőjét hűtlen kezelésre felbujtással vádolják, mert az önkormányzat cége ellenszolgáltatás nélkül adott parkolóbérleteket a várossal kapcsolatban álló embereknek.

Az ügyvezető arra szólította föl Botka Lászlót, hogy mentse föl a főjegyzőt, és a helyére olyan embert nevezzen ki, akinek "tisztességéhez nem fér kétség" és nincs "akadályoztatva munkája ellátásában".

Szabó Bálint szerint összeférhetetlen az alpolgármesteri tisztséggel, hogy Solymos Lászlót közéleti munkájával kapcsolatos ügyben vádolták meg, ezért távoznia kell, és mivel egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselő is, időközi választás kiírására van szükség.

Forrás: MTI / Sztárklikk