Akik legyőzték az Orbán-kormányt

2018. október 19. 05:13

A Deutschlandfunk arról ír, a Magyarországról nyáron Németországba költözött Nyílt Társadalom Alapítványok irodájának dolgozóit megcsapta a szabadság szele.

Deutschlandfunk a Magyarországról nyáron Németországba költözött Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations – OSF) irodájába kopogtatott be. Vezetőjük, Goran Buldioski azt nyilatkozta, hogy míg Budapesten állandó feszültségben, nyomás alatt éltek, Berlinben megcsapta őket a szabadság szele. 

 

Jó látni a kollégák arcán, hogy felszabadultak, hogy nem kell ellenséges és frusztráló közegben élniük. Az alapítvány továbbélése pedig nem más, mint az Orbán-kormány legyőzése

– mondta a berlini irodavezető.

A német fővárosban már berendezkedtek, működik az integrációs, a migrációs, valamint az emberi jogi részlegük is. Egyelőre nyolcvanöt dolgozójuk van, de még legalább kétszázat fognak felvenni. 

Az OSF budapesti szóvivője, Csontos Csaba is nyilatkozott, és hangsúlyozta, kitartóan folytatják a Magyarországon megkezdett programjaikat. 

Forrás: Klubrádió