Az MSZP a szociális demokrácia modelljét kínálja

2018. June. 18. 11:50

Az MSZP a szociális demokrácia modelljét kínálja a választóknak, azt képviseli, hogy a költségvetési forrásokat az emberekre, az oktatásra és az egészségügyre kell fordítani - jelentette ki  a szocialisták választmányának élére frissen megválasztott Kunhalmi Ágnes hétfőn, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Kunhalmi Ágnes úgy vélekedett: a hagyományos szociáldemokrata pártokat Európa-szerte kihívás éri az elitellenes protesztpártok részéről, ebben a helyzetben pedig a baloldalnak meg kell újulnia, más eszközökkel kell politizálnia, az olyan értékek és programok megtartása mellett, mint a szolidaritás, a szegények segítése vagy a középosztály lecsúszásának megakadályozása.

 

Annál is inkább, mert "Orbánék állama" harácsoló, öncélú állammá vált, a Fidesz pedig olyan állampárttá, amely a Horthy-rendszerben volt utoljára

- mondta, hozzátéve: az állam magára hagyta a lakosságot, jobboldaliakat és baloldaliakat egyaránt.

Kunhalmi Ágnes az M1 aktuális csatornán azt mondta: azért lépett vissza az elnökjelöltségtől a vasárnapi tisztújítás előtt, mert felmérte, hogy nem gyűjtött elegendő támogatást a megválasztásához.

Ugyanakkor a választmány vezetésével a párt második emberévé vált, hiszen a testület stratégiai, tartalmi kérdésekben, a szövetségi politika tekintetében a párt legmeghatározóbb döntési fóruma - hangsúlyozta.

Kijelentette: választmányi elnökként azon lesz, hogy személyeskedéseket kerülő vitákat folytassanak a hazai baloldal jövőjéről. A párt, amely erős baloldali bástya, a kongresszuson összezárt - vélekedett Kunhalmi Ágnes.

Forrás: MTI