Ceglédi Zoltán a síkhülyékről és a választási bojkottról

2017. április 17. 12:59

Bocsánat a durvaságért, de aki azt tényként közli, hogy "a mai választási rendszerben nem lehet legyőzni a Fideszt" meg "a Fideszre van írva a rendszer", az síkhülye - írja a hvg.hu oldalán megjelent véleménycikkében Ceglédi Zoltán.

A politológus szerint a normaszövegben nem az van, hogy "a Fidesz". Az van benne, hogy több szavazatot kell szerezni. Igen, a győztest igazságtalanul előnyben részesíti, de barátaim, hát ha ez a Fidesz, az azért van, mert rá szavaztak többen - írja.

Ceglédi szerint a másik divat, amit félévente felüti a fejét, a választás bojkottjáról szól. Itt érdemes különbséget tenni a reális, és a teljesen elborult elképzelések között - hívja fel a figyelmet. Reális és legitim álláspont azt gondolni, hogy egyes politikai erők nem akarják jelenlétükkel hitelesíteni a soron következő választást, és erkölcsi piedesztálra állhatnak azáltal, hogy kimaradhatnak ebből.

Sőt, amolyan léböjtkúraként a négy, parlamenten kívül töltött év szépen kimossa a szervezetből mindazokat az elemeket, akik kevésbé az ügy, sokkal inkább a megélhetés okán voltak jelen. A bojkott tudná a leghatékonyabban megtisztítani a mai ellenzéki pártokat a Fidesszel összejátszó, korrupt politikusoktól. Ez egy reális célkitűzés - vélekedik.

"Az viszont irreális önáltatás, hogy a 2018-as bojkott fogja megbuktani a Fideszt. Eleve, ki bojkottálna? A Jobbik nem, az LMP sem, a frissen alakult Momentum sem, és a kampányfinanszírozás változatlan feltételei mellett megint elindulna egy csomó kamupárt is (Schmuck Andort az összefogásba!). Erre mondaná "a" külföld, hogy a Fidesz szégyenszemre magára maradt?

A választás után azzal érvelhetne Orbán Viktor, hogy ez nagyon is színes parlament, hiszen a kétharmados kormányerőt két jobboldali frakció, az ellenzéket pedig három-négy, jobbos és balos képviselőcsoportok alkotják. Ne hazudjuk magunknak, hogy ettől "elszigetelődne" meg "lehetetlen helyzetbe kerülne" a Fidesz. Ne hazudjuk magunknak azt, hogy a bojkott elvi állásfoglaláson és öntisztuláson kívül többre is jó!"
Forrás: hvg.hu