Czeglédy Csaba pert nyert a TV2 ellen is

2017. december 1. 17:14

Az orbáni hatalmi gépezet fogaskerekei közé az elmúlt években kis túlzással egy vödörnyi homokszemet hintő ügyvéd legutóbb a Ripost ellen nyert sajtópert, mivel a kormányközeli bulvárlap bírósági ítélet hiányában valótlanul állította, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd bűncselekmény elkövetője lenne.

De nem csak a Habony-közeli Ripost című bulvárlap kénytelen helyreigazítani saját magát, hanem az Andy Vajna érdekeltségi körébe tartozó TV2 is. Mint Czeglédy Csaba ügyvédjétől megtudtuk, pénteken első fokon kimondta a bíróság, hogy 2017. szeptember 28. napján a Tények című, valamint 2017. szeptember 29. napján a Tények reggel című hírműsoraiban a TV2 valótlanul híresztelte, hogy 500 ki nem fizetett felnőtt dolgozója van a Czeglédy Csabához köthető cégnek.

Itt jegyezzük meg, hogy a csatorna annak a Szabó Bálintnak a sajtótájékoztatójára hivatkozva terjesztette ezt a hamis hírt, aki Szegeden most már évek óta sikertelenül próbálja lejáratni a sikeres baloldali városvezetést, és most a szombathelyi MSZP-s önkormányzati képviselőbe is beletörni látszik a bicskája.
Forrás: Sztárklikk
Szerző: Nagy András