DK: az fideszes bűnözők megmenekültek, a politikai ellenfelekre további elnyomás vár

2018. április 16. 15:08

Orbán beváltotta az ígéretét, a kémperrel kezdődik az “elégtétel" – írja közleményében Vadai Ágnes, a DK alelnöke, országgyűlési képviselő.

„Polt Péter legfőbb ügyész nem okozott csalódást az állampártnak, felülvizsgálati kérelmet nyújtott be és a Kúria elé vinné a kémper tavaly jogerősen felmentett vádlottjait. Polt fellépése teljesen világos: a Magyarországot 8 éven át fosztogató fideszes bűnözők április 8-án megmenekültek a rendszer fejétől a vejéig, a politikai ellenfelekre azonban további elnyomás vár” – írja közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán beváltotta az ígéretét, a kémperrel kezdődik az “elégtétel". A DK szerint mindent elmond Polt Péterről, hogy miközben 8 év alatt soha nem emelt vádat a legnagyobb fideszes bűnözők ellen, most több mint 10 éve kreált politikai koncepciós pereket próbál felmelegíteni az ellenzék lejáratására.

„Eljön az idő, amikor Polt Péter neve egyet jelent majd a szégyennel, a törvényesség elárulásával és köztörvényes bűnözők mentegetésével. Mi kivárjuk.” – zárul a közlemény.

Ahogy a Sztárklikk is beszámolt róla, felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek ügyé­ben, mert álláspontjuk szerint megkérdőjelezhető a tavaly szeptemberben hozott jogerős ítélet. A kérelmet a Legfőbb Ügyészség képviseli a Kúria előtt. A bíróság akár új eljárásra is kötelezheti a Fővárosi Ítélőtáblát, amely felmentette a vádlottat.

Forrás: MTI-OS / Sztárklikk