Elrettentő példaként emlegeti Magyarországot a New York Times

2018. július 12. 11:53

Donald Trump amerikai elnök Brett Kavanaugh bírót jelölte az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának.

A New York Times ezzel kapcsolatos kommentárja megállapítja: Kavanough jelentős mértékben jobbra tolja el az alkotmányos igazságszolgáltatás súlypontját, és – mivel a legfelsőbb bírósági bírák kinevezése élethosszig szól – valószínű, a 21. század derekán is túlmutató időtartamra szilárd jobboldali többséget biztosít a testületnek - hangzott el a Klubrádió sajtószemléjében.

Eddig az időnként valamelyest kiszámíthatatlan Anthony Kennedy bíró szolgált a bíróság legfőbb támpontjaként, és ez a szerep mostantól a Kennedynél sokkal konzervatívabb John Roberts főbíróra száll át.

A jelölést a szenátusnak meg kell erősítenie. A New York Times szerint a szenátusi demokratáknak most az a dolga, hogy elmagyarázzák az amerikaiaknak, miként ejti túszul alkotmányukat konzervatív radikálisok egy csoportja, ideológiai és nagyvállalati érdekek alapján, és mit jelent majd ez az elkövetkező évtizedekben az elvesztett jogok és az érvénytelenített törvények tekintetében – hangzott el a Klubrádió nemzetközi lapszemléjében.

Szemtanúi vagyunk annak a globális mozgalomnak, amely a liberális demokrácia eszméje ellen – és olyan országokban, mint például Magyarország és Lengyelország, az annak alapját jelentő független igazságszolgáltatás ellen – irányul,

írja a New York Times. 

A kommentátor szerint Trump és a szenátus republikánusai a jelek szerint boldogan meglovagolják ezt a hullámot a korlátlan hatalom elérése érdekében. Csaknem bizonyosan meg fogják nyerni ezt a legutóbbi csatát – mármint Kavanaugh törvényhozási megerősítését –, de ez a győzelem sokba fog kerülni a nemzetnek, illetve a legfelsőbb bíróság megmaradt legitimációjának – vélekedik a vezető amerikai liberális lap.

Forrás: Klubrádió