Hadházy: érzek némi elégtételt

2018. október 18. 17:03

Érez ugyan némi elégtételt azért, hogy a jelek szerint sikerült lebuktatnia Simonka Györgyöt, ugyanakkor a fideszes politikusnak már évek óta vezetőszáron kellett volna lennie, és ez a magyar ügyészség súlyos alkalmatlanságát mutatja.

Hetek óta találgatja a közvélemény, hogy miért pont Simonka György. Mit csinált ő másképp, mint a többi korrupt politikus, hogy úgy fest, neki nem sikerül megúszni? – tettük fel a kérdést a korrupciógyanú miatt már a mentelmi jogától is megfosztott békési fideszes honatya ügyeit feltáró Hadházy Ákosnak.

A korábbi LMP-s, most független képviselőként dolgozó Hadházy szerint Simonka is ugyanazt csinálta, amit mások: vagyis strómanokon keresztül vettek részt uniós közbeszerzéseken, és a kormányzati kapcsolataik révén nyerték szét magukat. Csakhogy ő piszkosul szemtelen, és mellé még óvatlan is volt. „Nem figyelt például arra, hogy ne folyton ugyanazt a három céget nevezzék be versenytársnak, sőt arra sem ügyelt, hogy ne mindig a legközelebbi rokonait tüntesse fel a strómancégeinél”.

Hadházy Ákos azt mondta: a visszaélésekre utaló adatok összegyűjtése az uniós közbeszerzési és a pályázati nyilvántartásokból neki jó két heti munkájába került, azonban a magyar hatóságoknak ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie. (Simonka gyanús ügyeinek zöme 2015-re datálódik.)

"Ennek az embernek már két éve vezetőszáron kellett volna lennie" – jelentette ki Hadházy, aki némi elégtételt érez azért, hogy a jelek szerint, legalábbis Simonka György esetében nem volt eredménytelen a korrupcióellenes tevékenysége. Persze a fideszes politikus perét el lehet még húzni évekig, és közel sem biztos, hogy a végén nem ússza meg mondjuk egy felfüggesztett börtönnel, de az, hogy az ügyének lesz következménye, önmagában jó – fogalmazott Hadházy Ákos.

Pusztaottlaka egy pici, pár száz fős falu Békés megyében. Ebben a faluban több tucat alapítvány, non-profit Kft., valamint szociális termelési és értékesítési szövetkezet jött létre, egyedül azért, hogy az uniós pénzeket lenyúlják. Ha megnézzük ezeket, mindenhol azt találjuk, hogy ott áll mögöttük egy Simonka-rokon – állítja Hadházy Ákos.

A képviselő szerint ez a gyakorlat nem egyedülálló, az országban számos helyen jöttek létre ilyen típusú „szociális szervezetek”. (Példaként a borsodi Mengyi Rolandot, illetve a Fejér megyei Cece polgármesterét, Varga Gábort említette – a szerk.) Azonban ilyen koncentrációban csakis Simonka falujában fordultak elő ezek a társaságok, amik mellé létrehoztak egy sor „szolgáltató” céget is.

Ezeket a kamucégeket szintén rokonok vezették, és ezeken keresztül rakták zsebre végül a szociális szövetkezetek által elnyert óriási pénzeket különböző kamuszolgáltatások teljesítése révén – avatott be a hálózat működésébe Hadházy.

Szerző: Nagy András