Kuncze: a Fidesz lerombolta az egészségügyet

2018. október 12. 14:56

"Nem az állami vezetők soron kívüli kezelésével, hanem inkább az ellátórendszerrel van baj, de azzal nagy a baj" – reagált Kuncze Gábor volt belügyminiszter a Sztárklikknek arra a szocialista népszavazási kezdeményezésre, amely megvonná az állami vezetők „VIP” kórházi ellátását. A volt pártelnök hangsúlyozta: a téma azonban alkalmas arra, hogy napirenden tartsa az ellátórendszer állapotának ügyét.

Ha meg is vonnák a miniszterelnöktől, a miniszterektől és az államtitkároktól a soron kívüli ellátást, attól a magyar egészségügy még ugyanúgy romokban lenne – fogalmazott. Persze lehet egy ilyen kezdeményezésnek olyan célja is, hogy napirenden tartsa az ellátórendszer állapotának ügyét, ami Kuncze szerint amúgy abszolút alkalmas arra, hogy lerombolja Orbán-rendszer tekintélyét.

Az egészségügy napirenden tartása mindenképpen szükséges szerinte, mert a magyar betegellátás helyzete mára tényleg tarthatatlanná vált. Kétségtelen, hogy ez most beszédtémát szolgáltat, hiszen mi is ennek kapcsán beszélünk most az egészségügyről – mondta munkatársunknak.

Kuncze Gábor szerint ezzel együtt egy-egy konkrét eset, például a minapi szívkórházi botrány inkább alkalmas lehet arra, hogy kiverje a biztosítékot az embereknél. Itt emlékeztetett a több mint tíz évvel ezelőtti mindszenti esetre: az idős férfi a kórházba szállítása közben életét vesztette, az akkor ellenzékben lévő Fidesz azonnal az akkori egészségügyi reform első áldozatának titulálta.

Ez az eset 2007 tavaszán történt, és nagyban hozzájárult, hogy egy évvel később, 2008 márciusában a Fidesz elsöprő erővel tarolt a vizitdíj és tandíjellenes népszavazáson, megalapozva a későbbi, kétharmados győzelmét – emlékeztetett.

„Ma pedig az kezd világossá válni, hogy akinek pénze van, az gyógyulhat és képezheti magát, akinek pedig nincs, az marad ott, ahova született. Ez az igazi probléma, nem az, hogy Orbán Viktor lapostévén nézi a meccset egy szépen berendezett kórházi szobában” - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt kellene erősen és érthetően kommunikálni az ellenzéknek, mert mindenkinek van ma már személyes élménye róla.

Kuncze Gábor szerint a rendszerbe áramló uniós források ellenére nem túlzás kijelenteni, hogy a Fidesz lerombolta az egészségügyet, mióta hatalomban van. „Vannak csúcsintézmények, csúcsellátások, csúcstechnológiák, de a magyar egészségügyet ma működőképes állapotban kizárólag a benne dolgozók elkötelezettsége és szakértelme tartja” – véli.

Vagyis ameddig ők kitartanak, addig még valahogy elműködik a rendszer, ha viszont a maradék orvos, nővér, ápoló és szakszemélyzet is elhagyja az egészségügy süllyedő hajóját, utánuk tényleg csak a csúcsellátások, meg a romok maradnak…

Szerző: Nagy András