„Nem a népet, hanem a kormányt kell leváltani”

2018. február 19. 09:24

„A mi demokráciánkban nem a szabadság kevesebb, hanem az egyenlőség több.” – ezzel a Kéthly Anna idézettel kezdte dolgozatát Karácsony Gergely, amely a hivatalos kampány első napján jelent meg a Népszavában.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor 2010 után nemcsak felszámolta a liberális demokráciát, de 2014-ben az illiberális demokrácia korát is büszkén bejelentette. Azért tehette meg mindezt érdemi ellenállás nélkül – írja -, mert a 2010 előtti magyar köztársaság nem számíthatott az emberek érzelmi azonosulására és tömeges, aktív politikai támogatására.

Az MSZP – Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje szerint a rendszerváltás utáni korszak mindenki számára elhozta a szabadságot, de ez nagyrészt negatív szabadság volt: a tiltások és kényszerek alóli felszabadulás. Ferge Zsuzsát idézte, miszerint nem járt együtt a „sorsválasztás szabadságával”, nem járt együtt az egyenlő életesélyekkel, nem vezetett el egy igazságos társadalomhoz és ezen keresztül egy erős, legitim, demokratákkal teli demokráciához.

Az orbáni dúlás után, a negyedik köztársaság felépítésekor nem szabad még egyszer elkövetnünk a rendszerváltás hibáit: a törékeny, elitista, liberális köztársaság helyett erős, populáris, szociális demokráciára van szükség! – írja cikkében.

Sokan azt gondolják, hogy minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Én ezzel nem értek egyet. Magyarországnak az elmúlt nyolc évben sokkal rosszabb kormánya volt, mint amilyet érdemeltünk volna. Nem a népet, hanem a kormányt kell leváltani – és olyan politikusokat választani, akik nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak.

Hiszek abban, hogy megérdemlünk, és közösen képesek leszünk létrehozni egy igazságos, szabad és boldog Magyarországot. Én Széchenyivel értek egyet, aki azt mondta: „A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”

A teljes írás ide kattintva olvasható el.

Forrás: Népszava / Sztárklikk