Nem fog Putyintól kegyelmet kérni az éhségsztrájkoló ukrán filmrendező

2018. június 19. 20:30

Nem fog Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kegyelmet kérni Oleh Szencov, az Oroszországban bebörtönzött, több mint egy hónapja éhségsztrájkot folytató ukrán filmrendező, és a moszkvai vezetés számít is erre - jelentette ki Irina Herascsenko, a kijevi parlament alelnöke, fogolycserével foglalkozó elnöki megbízott szerdán, reagálva a Kreml szóvivőjének aznapi kijelentésére.

Dmitrij Peszkov újságíróknak azt mondta, hogy az ukrán filmrendezőnek az ilyen esetekre vonatkozó szabályok értelmében magának kell kezdeményeznie, hogy kegyelemben részesüljön. 

Herascsenko ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Nagyija Szavcsenko volt katonanő esetében a Kreml ugyanezt nem követelte meg. Akkor hivatalosan annak a két orosz újságírónak a hozzátartozói kértek kegyelmet az orosz elnöktől Szavcsenkónak, akik Moszkva szerint miatta vesztették életüket a Donyec-medence harcok sújtotta, szakadár ellenőrzés alatti részében. A volt pilótanő a hozzátartozók kérvénye alapján részesült amnesztiában, majd cserélték ki két, Ukrajnában elfogott orosz katonai hírszerzőre. 

Közben Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi ombudsman - aki már hat napja próbál Oroszországban fogva tartott ukrán állampolgárokkal találkozni az ukrán és az orosz államfők között létrejött egyezség ellenére mindeddig sikertelenül - kedden a Facebookon arról számolt be, hogy az orosz hatóságok azt is elutasították, hogy legalább videoösszeköttetés útján láthassa Szencovot. Szeretne ugyanis meggyőződni arról, hogy valóban jól van, ahogy neki az orosz emberi jogi ombudsman mondta, akinek a képviselője - Denyiszova szavai szerint - egyébként utoljára két hete látta az éhségsztrájkoló filmrendezőt.

Forrás: Sztárklikk