Tízezrek tüntetnek Münchenben

2018. július 22. 17:42

Több tízezer tiltakozó vonult az utcára vasárnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) bajor konzervatív párt jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozzanak.

 A rendőrségi jelentés és Süddeutsche Zeitung című müncheni lap legalább 20 ezer résztvevőről ír, de a szervezők ötvenezresre becsülik a tömeget. 

Az emberek elsősorban a CSU jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen emelték fel a hangjukat. A tiltakozást több mint 130 szervezet kezdeményezte, köztük olyanok, amelyek menekültek támogatásával foglalkoznak, béke- és demokráciapárti aktivisták és a szexuális kisebbségek szervezetei is ott voltak a szervezők között.

Színházi dolgozók, értelmiségiek, keresztény szervezetek és szakszervezetek is kiálltak az esemény mellett. A szociáldemokraták, a zöldek, a Baloldal nevű párt és a Kalózpárt is csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek jelszava arra utal, hogy a tiltakozóknak elegük van a hecckampányokból. Együtt a félelem politikája ellen - hirdették az esemény honlapján a szervezők. 

A kezdeményezők név szerint is kiemelték Horst Seehofert, a CSU vezetőjét, szövetségi belügyminisztert, Markus Söder CSU-s bajor miniszterelnököt és Alexander Dobrindtot, a CSU frakcióvezetőjét, akik szerintük felelőtlen, megosztó politikát folytatnak.

A tiltakozók szerint meg kell védeni a demokratikus alapértékeket, nem szabad kriminalizálni a menedékkérőket és nem szabad táborokba zárni őket. Úgy vélik, hogy ehelyett a politikusoknak az oktatással, az időskori szegénységgel és az "egészségügyi vészhelyzettel" kellene foglalkozniuk.

A CSU a kezdeményezésre ellenkampánnyal válaszolt. München belvárosában plakátok jelentek meg, amelyek a politikai normalistást hirdetik és azt üzenik a tiltakozóknak, hogy Bajorország nem hagyja felheccelni magát.

A párt a közösségi médiában arra is felhívta a figyelmet, hogy a CSU évtizedek óta csak azt tartja szem előtt, hogy mi a legjobb Bajorországnak.

Forrás: MTI / Sztárklikk