Újabb botrányos kórházi közbeszerzés miatt szívnak a betegek

2018. április 17. 05:00

Kétmillió forintos büntetéssel sújtotta a Közbeszerzési Döntőbizottság az Állami Egészségügyi Ellátó Központot.

Újabb közbeszerzésen, most a sterilizálógépek beszerzésén bukott meg az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) - írja a Népszava. Ezúttal a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) „csak” kétmillió forintos büntetéssel sújtotta, és a tender megsemmisítésre kötelezte a hivatalt. Az indoklás szerint a kórházfenntartó a pályázaton szakmailag indokolatlanul hozott előnyös helyzetbe egy gyártót. A határozat szerint a bírságot 15 napon belül be kell fizetnie a hivatalnak a kincstár számlájára.

Ez az ötödik meghiúsult közbeszerzése az ÁEEK-nak.

Tavaly év végéig négy tendert és mintegy 100 millió forintot bukott el a kórházfenntartó a szabálytalan közbeszerzésekkel. Pedig 2011-ben a kórházak államosításától éppen az áttekinthetőbb, hatékonyabb, mutyimentes közbeszerzés remélték.

Míg az első három pályázat ellen külföldi gyártók, addig az utolsó, tízmilliós bírsággal végződő tender miatt már magyar cégek fordultak jogorvoslatért a közbeszerzési hatósághoz. Az ÁEEK a tavalyi négy bírságot vitatja, bírósághoz fordult jogorvoslatért, ezalatt a közbeszerzések állnak. A betegek pedig ki tudja meddig még, nem jutnak korszerű eszközökhöz.

Forrás: Népszava / Sztárklikk