Undorító amit a fiatal KDNP-sek műveltek

2018. június 14. 12:20

A Népszínház utca 16. szám alatt tartott sajtótájékoztatót az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ). A házban működik ugyanis a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület. A KDNP ifjúsági szervezetének tagjai pedig a házon lévő névtáblára ragasztottak egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát.

A Mérce beszámolója szerint a Menedék munkája nem valamiféle embercsempészet és az illegális bevándorlás támogatása, hanem a már a magyar kormány által elismert menedékkérők integrációjának segítése. Tehát ők leginkább olyan emberekkel foglalkoznak, akiket maga a kormány engedett be Magyarországra.

Így ha ellenük tiltakozik a KDNP, érdemes lenne először a saját kormánya ellen. Egyébként pedig, ha már beengedték a menekülteket Magyarországra, akkor talán mindenkinek érdeke az, hogy minél jobban beilleszkedjenek a magyar társadalomba.

A portál szerint nem csupán ezért egészen elképesztő ez az akció. Ugyanis a Népszínház utca 16. szám alatti ház egy csillagos ház.

A csillagos házak voltak azok az épületek Budapesten a vészkorszak alatt, 1944 után, amelyekben a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak lakniuk kellett, és amely házakat magukat is megjelölték sárga-csillaggal. Sokszor embertelen körülmények között, hogy aztán innen vigyék el őket a haláltáborokba, munkatárborba, vagy egyszerűen csak a Duna-partra lelőni őket. Az akkori hatalom pedig ezeket a házakat jó nagy sárga csillaggal jelölte meg.

Lehetne annyi érzékenység a kormánypárt fontoskodó politikusaiban, hogy a megbélyegző kampányuk megbélyegző szimbólumát ne egy olyan házon helyezzék el, ami látta már, mi lehet a legrosszabb vége az ilyen politikának – jegyzi meg a szerző.

A Mérce közöl egy brutálisan kegyetlen történetet is, ami a házhoz kapcsolódik.

Forrás: Sztárklikk