A második mondat

2018. June. 17. 07:53

Amiért drukkolok a kongresszusunk előtt, az a második mondat. A híradások, tudósítások második mondata.

Az első nyilván arról szól, ki az új elnök, kik a pártvezetők. Ez fontos, de egyelőre inkább nekünk. A második mondatban szerepelhet, mivel fordult az MSZP az országhoz. Mi az a legfontosabb gondolat, amelyet közhírré akart tenni, kihasználva azt a más napokon ritkuló figyelmet, amely kongresszus idején egy pártra irányul. Ajándék-pillanat.

Vétek volna elszállni hagyni. Vétek volna, ha csak tisztújítás van, és nincs jele, ígérete politikaújításnak. Ezért gondolkodom, mit szeretnék a második mondatban. Melyik társadalmi csoporthoz szóljon? Az elsodort faluhoz (hogy nagyon más értelemben használjam Szabó Dezső terminusát), a lemaradó térségekhez, a munkaerőhiány ellenére is kiszolgáltatott munkavállalókhoz, a pályázatok cinkelt lapjaiba lassan belenyugvó vállalkozókhoz, a boldoguló, de légszomjjal küszködő, szabadságában és önérzetében sértett középosztályhoz, a ránk is dühös ellenzékihez vagy az "ezeknél a Fidesz is jobb" alapon szavazó kormánypártihoz? 

És miről? Figyelmeztessen a friss veszélyekre az Alaptörvény-buherálás, a megjövendölt gazdasági válság, az Európa-konfliktus, a szolidaritás elleni irtóhadjárat, a tudás, a szellem elleni frontális támadás, az álkeresztény Tartuffe-ök tobzódása kapcsán?

Hirdessen meg konkrét segítő, szociális és jogvédő akciókat? Mondjon végre néhány egyenes állítást kevésbé népszerű témákban, menekült-ügyben, hajléktalanságról, cigányokról? Oszlassa el a parlamenti ellenzék körüli megalkuvás- és mutyigyanút? Készüljön az önkormányzati visszavágóra?

Bármelyiknek és mindegyiknek örülnék. De legjobban annak, ha egyáltalán lenne második mondat.

Szerző: Lendvai Ildikó