Ki fenyeget minket?

Több orgánum is -hogy hivatalosak legyünk – „kérdéssel fordult” Havasi Bertalanhoz, hivatalos titulusát most felejtsük el, a miniszterelnök időnkénti szájához, hogy vajon találkozik-s Orbán Viktor a labdarúgó világbajnokság döntőjén a házgazda orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. Nem tudom még mindig természetesnek tekinteni, hogy a kérdésre válasz nem érkezett; legfeljebb az izgat, hogy Havasi maga dönt-e arról, hogy kinek válaszol és kinek nem, illetve arról, hogy kit sért meg, és kivel udvarias, valamint arról, hogy valakit odébb taszít-e, vagy odaengedi a kormányfő közelébe.

A konkrét ügyben, mint kiderült, nem is tudott volna válaszolni, mivel nem tudhatta előre, hogy Putyin elnök egy váratlan ötlettől áthatva magához rendelte a mi Viktorunkat – már bocsánat -, legalább is valamelyik, nem magyar, hírügynökség tájékoztatása szerint. A randevúnak persze örülnünk kell, hisz egy nagyhatalom vezetője kívánta látni egy kis ország vezetőjét, de, mint tudjuk, ennek a kis országnak a vezetője rendkívül büszke ember, mi több nemzeti büszke ember, igen-igen érzékenyen reagál arra, ha a magyar népet alárendelt nációként kezelik. Persze, gondolhatnánk, oly közeli barátokká váltak immár, – noha szeptember közepén hivatalosan találkoznak Moszkvában – hogy Putyin nem elégedett meg azzal, ha a díszpáholyban üdvözlik egymást, ráadásul ott Macron francia elnök is bezavar a képbe, hanem, megadva a módját: a Kreml kényelmes, és már megszokott foteljeiben kívánja látni Orbánt. Arra gondolni sem merek, hogy a rendkívüli randevút Orbán néhány nappal korábbi a NATO-csúcson elhangzott mondata váltotta ki. Ott ugye azt mondta a magyar miniszterelnök, hogy a fenyegetés Keletről, Oroszország felől érkezik (a terror pedig Délről). Sokan értelmezték ezeket a szavakat úgy, hogy Orbán – váratlan fordulattal – nekiment Oroszországnak, esetleg azért, hogy megfeleljen Trumpnak -, de ugye még sem hihetjük azt, hogy egy birodalom vezetője közlekedési rendőrt állít minden Orbán-mondat mellé. Biztosan elengedte a füle mellett a hallottakat, ha egyáltalán eljutott hozzá az orbáni kijelentés. Szóval itt állunk a teljes bizonytalanságban, mit is akart Putyin. Illetve most azt sem tudjuk, hogy haragudnunk kell-e Oroszországra, félnünk kell-e Putyintól, ha egyszer a fenyegetettség onnan érkezik, vagy barátként tekinthetünk továbbra is rá. Jó lenne, ha nem hagynának bennünket bizonytalanságban, tudnunk kell mit gondoljunk Putyinról, Trumpról, no meg persze Merkelről.

2018. July. 16. 12:19

Bő gatya

Néhányan azzal viccelődnek, hogy Orbán mennyire elhanyagolt öltözetben jelent meg a V4-ek találkozóján; szúk zakó és bő nadrág volt rajta. Mintha ez bármit is számítana. A magyar miniszterelnök úr régen túljutott azon a korszakán, amikor a nyakkendőjén egy ránc sem lehetett, látszik rajta: egyáltalán nem érdekli a külseje. Illetve: talán az egyetlen dolog, amiben elviseli, hogy vereséget szenvedett, a kicsit pocakos énje, a hajdani futballistára már egyáltalán nem emlékeztető alkata.

Szűk zakó, zsebredugott kéz, nagyjából ez az általános kép, amelyet magáról tükröz. Na meg persze az, hogy – a kilóin kívül – törhetetlen. Semmiben nem enged; nyílegyenesen halad a célja felé, azaz a korlátlan hatalom kiépítésének irányában. Majdnem azt írtam, megszerzése felé, de ezt muszáj volt elvetnem, hiszen azt már lényeglében megszerezte. Most, az újabb kétharmados parlamenti fölény birtokában áll előtte a feladat, hogy létrehozza hozzá a tökéletes jogi hátteret is. Elég egyértelműen látszik: ma már olyan felhatalmazásban gondolkodik, mint török barátja, a vasárnap újraválasztott török elnök, Erdogan. Nem véletlen, hogy az Európai Unió vezetői közül ő volt az első, aki gratulált a győzelemhez, Erdogan végül is utat mutat ahhoz, hogy kell és lehet választásokat nyerni, illetve törvényes teljhatalomhoz jutni. Orbánt, a hírek szerint csak Lukasenka, fehérorosz elnök előzte meg a gratulálók sorában; ők hárman igazán szép csapatot alkotnak. Sokan találgatták, vajon Orbán prezidenciális rendszert akar e kialakítani Magyarországon, amelyben ő, mint elnök gyakorolja a hatalmat, és ha kell – Erdoganhoz hasonlóan – elnöki rendeletekkel irányítja az országot, ennek érdekében pedig hamarosan elnökké koronáztatja magát. Erre azonban, láthatóan, semmi szükség: így is azt tesz, amit akar, és a látszat is fennmarad: Európa-konformnak mutatja az országot. Persze a többség látja, hogy nem az, csak éppen ellene nem tud, vagy nem akar tenni semmit. Hogy a demokrácia látszatával szemben tud-e védekezni Európa? A jelek szerint nem: az egész Unión szűk a zakó és bő a gatya.

2018. June. 25. 07:49

Orbán elégedetlen

Egy kimutatás szerint – a hitelességét nem tudom szavatolni -, ma Magyarországon körülbelül ötszáz médium tartozik a Fidesz holdudvarába; ennyien követik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét (miért írom ezt nagy kezdőbetűkkel?). És most mégis: azt olvasni a Népszavában, hogy Orbán Viktor elégedetlen.

Az elégedetlenség Andy Vajna irányában fogalmazódott meg: a miniszterelnök szerint sem a tv2, sem a Bors – ezek a producer tulajdonában lévő orgánumok, többek között – nem felelt meg a NER előírásainak. Ami persze nem tudjuk pontosan mit jelent, mint ahogy azt sem, hogy tényleg el akarná ezeket venni Orbán Vajnától. A gond az, hogy a dolog elképzelhető. A tudósítást minden további nélkül hihetőnek tartjuk, egy pillanatig sem aggályoskodunk azon, hogy mindezt demokráciában, piacgazdaságban hogyan is lehetne. Szóval tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy van-e igazságtartalma az információnak, a lényeg az, hogy kétségünk sem lehet arról: könnyen megeshet, hogy Orbán így döntött. Vagyis ma Magyarországon csak a kormányfői elhatározás kérdése, hogy éppen kinek a kezébe helyez televíziót, vagy újságot, és ezek működéséhez ad-e elegendő pénzt vagy sem. Ha tehát Orbán úgy határoz: a TV2 innen kezdve Mészáros Lőrinc felügyelete – majdnem azt írtam: tulajdonába – alá kerül, mert a csatorna nem tudta még csak megszorítani sem az RTL Klubot, viszont nagyon sokba került az államnak, és ugyanígy a Bors: innen kezdve Mészárosé, mert a kampányban rosszul teljesített, akkor az kétségkívül így is lesz. Nem mondjuk azt, hogy kérem ez lehetetlen, egy Európai uniós országban ilyesmi nem fordulhat elő, nem. Ilyen érveink már nincsenek. Nincsenek, mert ha ilyet állítanánk, csak kinevettetnénk magunkat. Ezért aztán senki fel sem kapja a fejét a hír olvastán, legfeljebb azon tűnődik egy cseppet: vajon hogyan rendezi a viszályt Orbán Vajnával. Kegyvesztett lesz, vagy azért ottmaradhat a filmipar élén? A Népszava információja szerint Vajna a Bors ügyében még vissza is szólt; azt találta mondani, hogy ő a Borsot piaci alapon akarja működtetni, nem akar olyanná válni, mint a Ripost. Ha így van: nem jósolok hosszú jövőt Vajnának, indulhat vissza Amerikába. És, ha ez így lesz, akkor már csak egy kérdés marad: mi lesz Vajna Timikével?

2018. June. 18. 09:49

Tüntethetünk Felcsúton?

Véget ért a magyar futballbajnokság – csak azért nevezik így, mert még nem találtunk más nevet arra, amit Magyarországon játszanak és csak külsőségeiben hasonlít a labdarúgásként ismert sportágra -, túléltük valahogy ezt is. De mert itthon a foci politikai kérdés, ezért nincs abban semmi erőltetett, ha egy, majd csak ősztől aktuális politikai kérdést teszek fel, most.

Azért most, mert a parlament előtt most fekszik az a kétharmad által áhított alkotmánymódosítás, amely megtiltaná, hogy bárkinek az otthona előtt tüntetést szervezzenek; az újkori történelmünkben hirtelen fontosabb lett az otthon nyugalma, mint a gyülekezési jog. Persze érthető ez a szándék egy olyan kabinet esetében, amely a demográfiai alapú kormányzást tűzte zászlajára. Amit eddig nem nagyon értettem, de ebben a kontextusban rögtön értelmet nyer; ahhoz kérem csendre és nyugalomra van szükség, ha értik mire gondolok. De tegyük most félre ronda szexszista gondolatainkat, koncentráljunk a lényegre. A kérdésem ugyanis emígyen hangzik: lehet-e Orbán Viktor felcsúti háza előtt tüntetni. Ha ugyanis csak szigorúan az új jogszabály szerint gondolkodunk, biztosan nem lehet. Hiszen hogyan is lehetne a pihenő miniszterelnök ajtaja előtt tüntetni, hangoskodni? (Ismerjük a sztálini viccet, a Kreml falainál labdázó gyerekekről…) A rendőrség tehát simán és a jogszabályoknak megfelelően betilthat egy ilyen kezdeményezést, és ha ezt teszi igazán nem róható meg, hiszen csak követi a törvény betűjét. Igen ám, de mi van, ha tüntetni szándékozó megfellebbezi a tiltást, mondván: a miniszterelnök felcsúti otthonának tőszomszédságában futaballstadion található, s bár ez Magyarországon nem életszerű, de fő szabály szerint egy ilyen létesítményben sokezer ember verődik össze, és – horribile dictu – hangoskodik. Egy-egy gólöröm – esetleg bírói tévedés – felér egy-egy tüntetés zajával, s noha ma nehezen elképzelhető felcsúti mérkőzés a miniszterelnök jelenléte nélkül, de egy alaptörvény még sem épülhet arra, hogy a kormányfő mindig meccsen van. Nem, mert lehet, hogy pihen. És ha pihen, ott nem lehet zaj. Vagy csak a tüntetés zajára vonatkozik a szabály? És mi van, ha az az adott tüntetés olyan csendben zajlik, mint az itthoni futballmérkőzések? Lássák be egyáltalán nem egyszerű a kérdés. Én magam nem is tudok rá választ adni, úgy hogy várom a szakértők állásfoglalását: most akkor lehet-e Orbán Viktor felcsúti háza előtt tüntetni, vagy sem?

2018. June. 11. 10:46

Indexen

Nézem, ahogy búcsúztatták Torinóban Buffont, a Juventus és az olasz labdarúgó válogatott kapusát, vagy Barcelonában Iniestát; százezer ember ünnepe közepette vonultak le sikereik helyszínéről; az ellenfél tapsa és sorfala mellett. Ünnepelt mindenki, szurkoló, futballista, újságíró…

Nálunk most éppen Kisvárdára jutott az ünnep; a 16 ezres város – de inkább Seszták Miklós távozó fejlesztési miniszter – csapata, feljutott a magyar élvonalba. (Azért korrigáltam a városról miniszterre, mert Magyarországon az ilyen notabilitásoknak van csapata: Orbán Viktor miniszterelnöknek mindjárt kettő is, a Videoton és a Puskás Akadémia, Tállai Andrásnak Mezőkövesd, Deutsch Tamásnak az MTK; szegény Németh Szilárdnak csak egy birkózó szövetség jutott…) A szabolcsi megyei együttes utolsómeccsére szeretett volna bejutni az Index újságírója, vagy újságírói, de nem sikerült nekik.  Nem azért, mert netán már nem jutott nekik jegy, nem azért, mert az újságíró páholyok (nem tudom, hogy vannak-e) is megteltek, vagy a kapu mögé nem fért volna oda még egy fotós, hanem, mert … Nos, ez nem derül ki a tudósításból. Csak annyi, hogy a volt (bukott?) miniszter úgy döntött, hogy indexre teszi az Index újságíróit. Feltehetően tartva attól, hogy tudósításuk nem lesz eléggé ünnepi, nem azt fogják majd írni a fantasztikus várdai sikerről, ami az ő kényes ízlését kielégíti. Torinóba, Barcelonába, vagy éppen Torres búcsúmeccsére Madridban azért nem lehet bejutni, mert tényleg mindenki látni akarta a hősöket, de senkinek sem jutott eszébe távoltartani a stadiontól azokat, akik esetleg sosem szerették Buffont, Iniestát, vagy Torrest. Ott ugyanis nem egy (volt) miniszter irányítja a jegyszedőket, igaz nem is közpénzből működtetik a csapatot. Márpedig, ha innen nézzük, tulajdonképpen jogos, hogy Seszták kezében van a stadion kapujának kulcsa; az ő közreműködése – Orbánnál kijárt pénzei – nélkül sehol sem lenne a várdai csapat. És, ha neki nem tetszenek az az index újságírói, akkor azok még egy ünnepi meccsre sem mehetnek be. Talán majd jövőre, amikor a volt miniszter csapata búcsúzik az NB I-től, mert kevés lesz a bennmaradáshoz az a pénz, amit egy olyan ember tud szerezni, aki még arra sem volt képes, noha futballbarátnak mutatta magát, hogy megkapaszkodjon Orbán kormányában.

2018. May. 21. 09:03

Merülőben

Bocsássuk meg Hérakleitosznak, hogy ekkorát tévedett; mentségére legyen mondva, Krisztus előtt a 6. században, bármily bölcsességeket is gondolt ki, nem számíthatott arra, hogy két és félezer évvel később lesz majd egy olyan politikai csoportosulás Magyarországon, amely stabil cáfolatát adja örökérvényűnek hitt kijelentésének. Tudják, miszerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, hiszen a folyó vizének összetétele pillanatonként változik, vagyis az a víz, amelybe ismételten belelépünk, már nem ugyanaz, mint a korábbi volt. Filozófiai értelemen tehát mindig minden változik, a dolgok nem ismétlődnek, mindig valami új történik velünk.

Kivétel a 21. század Magyarországa, amelyben megszületett az antitézis; nem hogy képesek vagyunk kétszer is ugyanabba a folyóba lépni, ki se szállunk belőle, folyamatosan ott állunk ugyanabban a folyóban. A többes szám első személy használata itt egyfajta közösségi vállalást jelent; mintha mi magunk is részesei lennénk hérakleitoszi  „törvény” cáfolatának, de az igazság az, hogy mi magunk csak megfigyelők vagyunk. (Kéretik ezt a kijelentést nem valami elhatárolódásként értékelni; pusztán annyit kívántunk vele rögzíteni: nem vagyunk annak a politikai áramlatnak – ha már folyó – a részei, amelyik pontosan ugyanabban a vízben tocsog, immár évtizede legalább. Arról van ugyanis szó, hogy a magyar, magát baloldalinak, vagy éppen demokratikusnak nevező politikai ellenzék folyamatosan ugyanazt teszi, miközben azt hiszi, vagy azt hirdeti, hogy nem. Folyamatos megújulásról, változásról és változtatásról beszél, arról, hogy soha többé nem lép ugyanabba a folyóba, másként: nem követi el azokat a hibákat, amelyeket korábban, hogy aztán pontosan ugyanazt tegye, amit annak előtte, azaz ott tocsogjon, ugyanabban a vízben. Most, a választások után – meséljünk az eredményről? – ez a bizonyos politikai csoportosulás gyorsan levonta következtetéseket: túl sokáig alkudoztak a nyilvánosság előtt, hogy aztán ne, vagy csak részben állapodjanak meg. Pontosan úgy, ahogy négy évvel ezelőtt. De, mondják, többet ilyen nem lesz. Majd azonnal megkezdik az alkudozást, a nyilvánosság előtt persze, hogy legyen előválasztás a két megüresedett budapesti polgármesteri cím elnyeréséért, amire többen – ugyancsak a nyilvánosság előtt – rezonálnak, nemlegesen, természetesen, és megy tovább minden, a maga régi útján. Nem is tudom, mit mondana rájuk Talleyrand. Talán azt: semmit nem tanultak és mindent el is felejtettek.  Ezért aztán lassan el is merülnek.

2018. May. 03. 14:59