Új adatok bizonyítják: miközben a kormány zsinórban szavazza le az Isztambuli Egyezményt, másfélszeresére nőtt a szexuális erőszak eseteinek száma

2016. június 12. 16:42

Májusban már Románia is ratifikálta a nők elleni és családon belüli erőszak elleni hatékony fellépésről szóló Isztambuli Egyezményt. A magyar kormány évek óta nem hajlandó megtenni ezt a lépést, miközben előszeretettel mutogat a ratifikációt halogató országokra, mondván, a magyar kormány még "időben van". Csakhogy erről szó nincs. A belügyminiszter részünkre megküldött friss adataiból kiderül, a szexuális erőszak eseteinek száma közel másfélszeresére, nőtt. A kormány azonban nem lép.

Ezek a számok feltárják a borzalmas valóságot: a nők elleni halált okozó bűncselekmények közül minden harmadikat jelenlegi vagy korábbi partnerük követte el, a nők ellen elkövetett bűncselekmények között nőtt a szexuális erőszak eseteink aránya és másfélszeresére nőtt a szexuális erőszak eseteinek száma. Drasztikusan megnőtt a kapcsolati erőszak miatt indított eljárások száma is: míg 2014-ben 329 volt ez a szám, egy évvel később ennek kétszerese, 670. Duplájára, 141-ről 293-ra nőtt a női sértettek száma is, férfi áldozat 2014-ben 19, 2015-ben 33 fő volt.

Egyszerűen nincs mentsége a kormánynak arra, hogy nem támogatja a nők elleni és családon belüli erőszak elleni küzdelmet hatékonyan, rendszerszinten kezelő Isztambuli egyezmény végrehajtását. A mentegetőzésük addig fajult, hogy azt mondták, nem egyezményre van szüksége az áldozatoknak, hanem segítségre - csakhogy ratifikációval pont ez történne meg. Az egyezmény végrehajtásával ugyanis minden létező csatornán megindulna az áldozatsegítés, a prevenció, a szakemberképzés, a szemléletformálás. Olyan alapvető dolgok lendülnének működésbe, amit évek óta követelünk az áldozatok érdekében: meg kell tízszerezni a krízisférőhelyek számát, rendszeres képzést kell kapniuk a szakembereknek, rendőröknek, bíráknak, gyermekvédelemben dolgozóknak, a hatósági fellépést pedig hatékonyabbá kell tenni. De a kormány nem lép, helyette folyamatosan mellébeszél.

Mégis mit csinál a háttérben a kormány, kérdezik tőlem sokan. Annak érdekében, hogy tisztán lássunk, kérdések sorát intéztem minisztériumokhoz és abból az alábbi kép állt össze. Az Igazságügyi Minisztérium szerint a Nőkkel Szembeni Erőszakkal Foglalkozó - tárcaközi - Munkacsoport tavaly áprilisban befejezte működését. Ekkor terjesztették a kormány elé az összegző jelentésüket az Egyezmény kihirdetéséhez szükséges lépésekről, a kormány azonban ahelyett, hogy ratifikációra bocsátotta volna az ügyet, további közigazgatási egyeztetéseket rendelt el. És ez maga a fekete lyuk: az előkészítő munkacsoport üléseinek jegyzőkönyveit titkosították, az Igazságügyi Minisztérium pedig azt állítja, két dolog miatt nem történt még meg a ratifikáció: az egyik az Egyezmény végrehajtását monitorozó Nemzeti Koordinációs Testület létrehozása, a másik a statisztikai adatbázisok ügye. Mindkét kérdést lehetett volna rendezni az elmúlt év folyamán, de erre nem került sor. Vajon miért?

A helyzet súlyosságát fokozandó, a kormány ráadásul folyamatosan megszegi a már aláírt Egyezményt: nemcsak hogy nem biztosít széles társadalmi konzultációt civil szervezetek részére, mint említettem egyenesen titkosítja az előkészítő munkacsoport üléseinek jegyzőkönyveit is, hogy még az ellenzéki kontrollt is kivédje, de nem biztosít elég költségvetési forrást sem a nők elleni és családon belüli erőszak elleni harcra. Márpedig e két feltétel teljesülése nélkül nem beszélhetünk az erőszak felszámolása melletti őszinte elköteleződésről. A minisztériumtól kapott információk szerint idén mindössze 2 új krízisközpont és 1 félutas ház létrehozását teszi lehetővé. Az uniós forrásokból is nagyon keveset különített el erre a célra a minisztérium: az éves fejlesztési keret mindössze 2,8 milliárd forint, ebből 1,16 milliárd megy a kríziskezelő szolgáltatások fejlesztésére.

Édeskevés, nagyságrendekkel többre lenne szükség, de erre nem szánnak pénzt. Mindeközben múlt héten ismét leszavazták az Igazságügyi bizottságban az ellenzéki képviselők által benyújtott Isztambuli egyezmény ratifikálásáról szóló javaslatot, de holnap az egész parlament szavazni fog a javaslatunkról: lássuk meg, név szerint, ki van az ügyért és ki ellene!
Forrás: Sztárklikk
Szerző: Szél Bernadett