Csokoládéval a szívroham ellen

2018. május 28. 16:45

Néhány szelet csokoládé rendszeres elfogyasztása nem is olyan egészségtelen. Kutatási eredmények szerint ugyanis a rendszeres csokoládéfogyasztók kisebb valószínűséggel esnek áldozatul az agyvérzésnek és a szívbetegségnek.

A 21 ezer brit adatával 12 évig készült kutatás ráadásul azt mutatja, hogy a keserű és a tejcsokoládé egyaránt jót tehet az egészségnek.

A szívbetegség kockázatának kitett embereknek általában azt tanácsolják, hogy kerüljék az édes és hizlaló élelmiszerek fogyasztását. A Heart orvosi szakfolyóiratban megjelent friss tanulmány szerzői azonban így nyilatkoztak:

 



"Úgy tűnik, nincs olyan bizonyíték, amely indokolná, hogy ellenjavalljuk a csokoládé fogyasztását azoknak, akiket aggaszt a szív-érrendszeri megbetegedések kockázata."
 

 

Az Aberdeeni, Manchesteri, Cambridge-i és Kelet-Angliai Egyetemek kutatói kimutatták, a rendszeres csokoládéfogyasztók, akik közül néhányan napi 100 gramm csokoládét is elfogyasztottak, 11 százalékkal kisebb valószínűséggel szenvednek szívrohamot, agyvérzést vagy más szív-érrendszeri panaszt, mint azok, akik egyáltalán nem esznek csokoládét.

A rendszeres csokoládéfogyasztás ezenkívül a szívpanaszok okozta halálozás 25 százalékkal alacsonyabb kockázatával is összefüggött.

A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, hogy vizsgálatuk csupán a statisztikai trendeket elemezte, tehát nem lehet belőle ok-okozati összefüggésre következtetni.

Forrás: ötvenentul.hu.