Mégis milyen ország ez?

A közmunkaprogram részeként bevezetett kulturális közfoglalkoztatás a Fidesz kormány egyik legaljasabb, legmegalázóbb intézménye.

Egyszerűen az történt, hogy könyvtárakban, közművelődési intézményekben és a közigazgatás egyes területein korábban állományban lévő, többnyire jól képzett diplomás, vagy középfokú végzettséggel rendelkező állami alkalmazottakat kirugdosták a munkahelyükről, majd ugyanarra a munkára, feleakkora fizetéssel visszavették őket kulturális közmunkásként. A könyvtárakban, művelődési házakban, minisztériumokban sok ezer ilyen kizsákmányolt megalázott értelmiségi végzi ugyanazt a munkát, amit korábban, éhbért. Ez tulajdonképpen a modern kori állami rabszolgatartás egy formája, hiszen a kulturális közfoglalkoztatottak havi bére, napi 8 órás munkavégzés esetén alig több mint a fele (106.555Ft) az egyébként végzettségük alapján nekik járó minimálbérnek (180.500) Ráadásul a kulturális közmunkások többsége középkorú vagy annál idősebb munkavállaló komoly szakmai tapasztalattal. És a magyar társadalom - mint minden más védtelen, kiszolgáltatott réteg kifosztásához, megalázásához - ehhez is szótlanul asszisztált. Most, hogy a kormányzat - miután szakértők nyolc éve hajtogatják - maga is szembesült vele, hogy a közmunka a jelenlegi formájában egy csődtömeg, amely sehova nem vezet és iszonyatos pénzeket emészt fel úgy döntött, hogy szépen, lassan felszámolja ezt a korábban koronaékszerként emlegetett és szavazatok százezreit hozó foglalkoztatási formát. Ráadásul - amilyen tudatlanok és voluntaristák - azt gondolják, hogy így az egyre katasztrofálisabb munkaerő hiányon is segíthetnek, mert úgy képzelik, hogy a tegnap még árkot kapirgáló közmunkást, holnap oda lehet állítani egy automatizált gépsor mellé. Ezt akkor lehetett volna megtenni, ha a közmunka mellett, alatt a munkaerő piaci igényekhez igazodó képzéseket is szerveznek a közmunkában résztvevőknek. Így most, a közmunka program visszafejlesztése során egyik napról a másikra 5000 kulturális közmunkást is lapátra tesznek. Ők azonban - képzettségük és életkoruk miatt - már biztosan nem tudnak elhelyezkedni a munkaerő piacon - viszont elesnek a közmunkáért kapott éhbértől is. Könyvtárosok, művelődésszervezők, adminisztratív alkalmazottak ezrei kerülnek az utcára hétfőtől az újbóli elhelyezkedés minimális esélye nélkül.  Minden hétre jut egy-egy védtelen, hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott csoport, amelytől a kormány újabb és újabb rendelkezéseivel megvonja az emberhez méltó élet minimális lehetőségét is. Két hete az önmagukat ellátni képtelen, tartósan beteg családtagokat ápolók demonstráltak azért, hogy emberfeletti munkájukat ismerje el az állam, a múlt héten a hajléktalanokat kriminalizálták, most pedig a leginkább kizsákmányoltak kenyerét veszik el. A magyar társadalom meg csak áll és néz. Hát ezért csinál ebben az országban nyolc éve azt a kormány, amit akar. Mert ilyen individualizálódott, antiszolidáris, empátia és együttérzés hiányos társadalomban az önkény, a szegények kifosztása és megalázása úgy hasít előre, mint kés a vajban. És ezt pontosan tudja ez a kormány. Meg azt is, hogy a nyomorgó milliók nem őket fogják gyűlölni, hanem egymást. Mert nem az ellopott milliárdokat sajnálják Orbán oligarcháitól, hanem a kenyeret egymástól.

2018. July. 01. 05:52

Vásárhelyi Mária: ez megalázó!

Bizonyos értelemben persze igaz, hogy az akadémiai kutatórendszer egy, a sztálinizmus idején létrejött intézmény komplexus. És nyilván számos ponton lehetne javítani a működésén.

Nekem például az csípi a leginkább a szememet, hogy a több száz akadémikus ha évekig nem csinál semmit, akkor is kapja az államtól sok százezer forintos apanázst, ami még nem is lenne baj, az viszont súlyos probléma, hogy a jelenlegi hatalom minden mocsokságához azért asszisztáltak, mert ezzel zsarolták őket. Csak be kellett lengetni, hogy ugrik az akadémikusi pótlék, és máris megszavaztak mindent és ha kellett annak az ellenkezőjét is. Nyilván ezért nem tisztességes, a korábbi tudományos tevékenységük alapján őket méltán megillető, kiemelt nyugdíjat adtak nekik, amit nem lehet elvenni. Mert ezzel vásárolták meg a hallgatásukat - tisztelet a kivételnek. Havi 500 ezer forintról lemondani - ez durva áldozat lett volna az igazságért.  Az akadémiai intézetek helyzete azonban egészen más volt. Ezek többségében komoly tudományos munka folyt és olyan feladatokat végeztek el elsősorban az alapkutatások területén, amelyeket máshol nem csináltak. Igaz, hogy lehetett volna szorosabb az együttműködés az egyetemi tanszékek és az akadémiai intézetek között, de itt most nyilvánvalóan nem erről van szó. Éppen azért, aki most, amikor a kormány maga alá gyűri az akadémiai intézeteket arról beszél, hogy ez egy sztálinista rekvizitum az vagy még mindig nem érti az Orbán-rendszer működését, vagy, vagy, vagy...hiszen jól láthattuk, hogy az Orbán rendszer legfontosabb törekvése a még létező autonómiák felszámolása és egy alternatív, általa irányított intézményrendszer létrehozása, amelynek minden résztvevője ki van szolgáltatva a kormánynak, és semmiféle autonómiával nem rendelkezik. A társadalomtudományok területén már számos ilyen intézmény létrejött: XX. századi intézet, XXI. Századi Intézet, VERITAS, Nemzeti Emlékezet Intézete, rendszerváltást Kutató Intézet, Hamvas Intézet etc. etc. A hagyományos, autonóm intézményekre pedig az a sors vár, mint az MTA mellett működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiára vagy a Szépírók Társaságára, de említhetem az 56-os Intézetet vagy a Politika Történeti Intézetet is.. Szép lassan kiszárítják és működésképtelenné teszik ezeket. Hogy itt szó sincs a kutatómunka hatékonyabbá tételéről és minőségének javításáról, azt már önmagában az is bizonyítja, hogy mindösszesen 54 percet (!) kapott az MTA vezetősége arra, hogy véleményezze finanszírozásának teljes átalakítását. Ez kb. annyi idő, amennyi alatt a postás megjárja a Kossuth-tér és a Roosewelt tér közötti távolságot. Ez megalázó! És aki ilyenkor az akadémia sztálinista geneziséről beszél, az tényleg semmit nem ért a rendszerből...

2018. June. 27. 18:00

A történelmet pártholdudvaroncok és bizniszértelmiségiek írják

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. június 16 hajnalban végezték ki az 1956-os forradalom vezetőit; Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklós. A pert teljes titokban, a nyilvánosság kizárásával folytatták le két nap alatt, az ítéletekről és azok azonnali végrehajtásáról másnap tájékoztatták a közvéleményt.

A vádlottak előtte több mint egy évet töltöttek magánzárkában, teljes elszigeteltségben, néhány négyzetméteres cellákban, amelyben az ablakot bemeszelték és mindössze egy 25-os villanykörte jelentette a világosságot. Semmiféle kapcsolatuk nem volt sem egymással, sem a külvilággal. A Nagy Imre per további két vádlottját már korábban meggyilkolták. Losonczy Géza államminisztert - aki éhségsztrájkot folytatott a börtönben - már az előző év decemberében megölték, kényszertáplálás során, Szilágyi József perét pedig elkülönítették a többi vádlottétól, mivel Szilágyi semmiféle együttműködési hajlandóságot nem mutatott vérbíróival és attól féltek, hogy megtörhetetlen ellenállása, fékezhetetlen igazmondása szétveri azt a pernek nevezett színjátékot, amelyet a szovjet és magyar elvtársak jó előre kitaláltak. Szilágyi a bíróság előtt mindvégig tagadta bármiféle bűnösségét, vérbíráknak nevezte az ügyében eljáró testületet, hitet tett a forradalom és a magyar nép iránti rendíthetetlen elkötelezettsége mellett. „… ha októbernek nincs más jelentősége, nincs is más eredménye, csak annyi, hogy megmutatta, hogy a magyar nép, Rákóczi, Kossuth, Petőfi mit tett, a zsarnokságnak szocialista mezbe öltöztetett válfaját sem hajlandó eltűrni, hanem szabadságáért és hazája függetlenségéért felkelni és életét áldozni, már ez is óriási, véleményem szerint történelmi jelentőségű dolog.”  Először Losonczy és Szilágyit, később pedig a per másik három halálra ítélt áldozatát is jeltelen sírokban hantolták el. A hajnali kivégzés után a tetemeket a börtön udvarán kátránypapírba burkolva, drótokkal átkötve egy deszkákból összetákolt koporsóba tették, a koporsókra hatalmas szeméthegyet kupacoltak, hogy senki nem tudja, mi nyugszik alatta. A koporsók évekig ott hevertek a börtönudvarán, majd - több mint két évvel később - egy éjszaka átvitték ezeket az Új köztemető egy elhagyatott, senki által nem látogatott, eldugott szegletébe, amelyről azt gondolták, hogy arra a madár sem jár. A három holttestet tartalmazó deszka koporsót két előre megásott gödörbe dobálták be, olyan helyre, amelyről azt gondolták, hogy senkinek nem lehet gyanús. A börtön hivatalos jegyzőkönyvébe álnéven jegyezték be, hogy kiknek a tetemét rejti a titkos sírhely. A hetvenes években ezen a napon mégis egyre többen jelentek meg a jeltelen sírok környékén, virágot hoztak és próbálták azonosítani a mártírok sírhelyét. Minden lépésüket a bokrokban megbúvó éber tekintetek kísérték, szorgosan jegyzeteltek, bántani azonban már nem merték őket. Aztán jött a rendszerváltás, és a kivégzettek hozzátartozói és bajtársai elérkezettnek látták az időt, hogy követeljék a meggyilkoltak tetemeinek kihantolását és a nekik kijáró végtisztesség megadását. A kihantolás hetei borzalmasak voltak, rengeteg szenvedést okoztak a hozzátartozóknak és a barátoknak is. Ugyanakkor felemelőek is, hiszen mindannyian életük egyik legfontosabb feladatának tekintették a hallottaik eltemetésére vonatkozó ősi parancs beteljesítését. A kihantoláskor derült ki, hogy az egyik koporsóba Nagy Imrét, a másikba Malétert és Gimest helyezték, arccal lefelé, ahogyan az árulókat szokták eltemetni. A hórihorgas Maléter lábát eltörték, mivel nem fért be a koporsóba.  1989. június 16 került sor az 56-os mártírok újratemetésére. Ezen a napon egy ország tisztelgett a 203 kivégzett áldozat emléke előtt. Katartikus pillanatok voltak annak ellenére, hogy pontosan lehetett tudni, hogy a gyászoló tömegben a Damaszkuszi úton ott tolonganak a Saulusok és Paulusok egyaránt. A lökdösődés már korábban megkezdődött, a pártállam mindenféle rendű és rangú kiszolgálói mosták hónapok óta szennyesüket a patakokban. Nem kevés sikerrel. De hát a rendszerváltások már csak ilyenek; nehéz elkülöníteni a búzától az ocsút. Vagy ha mégis sikerül, akkor is újra összekeveredik - és amint a történelmi példák mutatják - utóbb újra az ocsú kerekedik felül.  Az újratemetés emelkedett pillanatai után néhány évvel megkezdődött a harc 56 örökségéért.  Ma ott tartunk, hogy a hivatalos történetírás teljesen kiradírozta ebből a történelemből többek között a forradalom vezetőit és az elmúlt évben 15 milliárdot költöttek el adófizetők pénzéből arra, hogy a kormány beleverje az emberek fejébe a saját hazug történelmi narratíváját a forradalomról. És június 16-án azért tüntet egy maroknyi csoport a Vértanúk terén, hogy Nagy Imre miniszterelnök szobrát ne távolítsák el onnan. Az 56-os emlékév a mártírokra való emlékezés helyett a hazugságok éve lett, Nagy Imre helyett a notórius hazudozó Dózsa Lászlóról szólt. No meg arról, hogy a hatalmas pénz felett diszponáló és megemlékezéseket celebráló Terror Háza Múzeum igazgatója, Schmidt Mária mára odajutott, hogy a bíróságon próbálja bebizonyítani, hogy olyan világban élünk, ahol ha ő hazudik, akkor azt a bíróság is köteles szentesíteni. Szerencsére nem így történt! (Egyelőre.) Ha ő azt állítja Pruck Pálról, hogy ő Dózsa László, akkor ez így is van. És ha ennek azaz ára, hogy a sárba tapossa a pesti srác emlékét, porig alázza a nyilvánosságban Pruck leszármazottait és megfenyegeti vagy kirúgatja azokat a történészeket, akik kiállnak az igazság mellett - neki ez is megéri - a mi pénzünkön. Sőt. Direkt kapóra jön a botrány, hiszen ez is a hazugságot vési mélyebbre az emberek fejében. Az ítélet már senkit nem érdekel.  Eörsi István nemcsak költő, drámaíró, fordító és a XX. század magyar sajtótörténet egyik legkiválóbb publicistája, hanem rendkívül bátor ember is volt, aki a jövőbe látott. Halála előtt néhány hónappal ezt írta egy publicisztikájában Schmidt Máriáról: "közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája...történelemhamisításra specializálódott üzletasszony ....bizniszértelmiségi, pártholdudavaronc". A pert Eörsi elvesztette, (Schmidt még a halála után is perelte) pedig azóta sem sikerült találóbban és kimerítőbben jellemezni a Terror Háza igazgatónőjének tevékenységét és jellemét. És nem sikerül jobban jellemezni a kort sem, amelyben élünk; ahol a "történelmet" Schmidt Mária írja Dózsa László közreműködésével, néhány demokrata pedig a Vértanúk terén tüntet, hogy a sok gyalázat után legalább Nagy Imre szobrát ne távolítsák el a Vértanúk teréről. És elfogják, mert mint tudjuk a történelmet a győztesek írják. És nálunk most ez a kapzsi, hazug, a hatalmi és a pénzéhségbe beleszédült, gátlástalan, nemzetrontó csürhe a győztes.

2018. June. 16. 11:35

Orbánék az életünkre törnek

"Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens tönkretételével... Azért akarják tönkretenni Európát, mert abból nagy profitot remélnek, a pénzügyi spekulánsok már csak ilyenek..."

Nem kell különösebb képzelőerő vagy kreativitás ahhoz, hogy Soros György nevét és a "pénzügyi spekulánsok"-at a zsidó névszóval helyettesítsük, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ezeket szinonimaként használják azok, akiknek üzenni akart a miniszterelnök. Igazán helyre kis náci beszéd kanyarodik ki ebből a két mondatból, erre már Goebbels is elismerően csettintene. Arról szól, hogy ezek a "tudjukkik", akik kizárólag a mammon ördögének hódolnak, azért akarják elpusztítani Európát, mert ettől busás hasznot remélnek. Az a mérhetetlen aljas ostobaság hogy vajon hogyan és miért fialna ezeknek a "tudjukkik"-nek a kontinens elpusztítása, örök titok marad, de valójában mindegy is, hiszen nem a racionális érvelésben, hanem a gyűlölet- és félelemkeltésben utazik Magyarország miniszterelnöke. A lényeg, hogy az életünkre törnek. Harapófogóban élünk; Keletről a migránsok, Nyugatról a "tudjukkik" támadnak és akarnak elpusztítani. És a tétet naponta emelni kell, hogy ki ne hunyjon a gyűlölet szikrája. És, hogy rettegve bújjon minden szegény magyar ember Orbán Viktor védő szárnyai alá. És ezért igazán nem nagy ár a védelmi pénz: Magyarország kifosztása. Ezt csinálták a nyilasok, ezt csinálták az un. kommunisták és ezt csinálják Orbánék is.

2018. June. 10. 11:34

Kövér László és a fékevesztett ökörcsorda

Ti emlékeztek olyanra, amikor egy ellenzéki képviselő a parlamentben felszólította, a folyamatos szereptévesztés eredményeként a házelnök funkciót a pedellusi szereppel összekeverő Kövér Lászlót, hogy "próbáljon meg felnőni a megbízatásához és tanúsítson magas közjogi funkciójához méltó viselkedést".

Pl . ne vágjon pofákat ellenzéki képviselőtársai felszólalása közben, ne mosolyogjon gúnyosan, ha olyasvalaki beszél, akit nem kedvel, ne kommentálja az ellenzéki felszólalásokat a mellette ülőknek, ne vonja meg a szót attól, aki nem kedvére való mondatokat mond stb. Én nem emlékszem ilyesmire, holott nap mint nap lenne oka rá az ellenzéknek. Csak már valahogy annyira hozzászoktak a folyamatos alázáshoz és nevetségessé tételhez a parlamentben, hogy eszükbe sem jut, hogy ezt nem kellene eltűrniük. És hogy éppen fordítva, nekik kéne nap mint nap nagyon határozottan kikérni maguknak azt a stílust és hangnemet, ahogy beszélnek és bánnak velük, és kitalálni mindenféle eszközöket arra, hogy kikényszerítsék, hogy a kormánypárti képviselők megbízatásukhoz méltóan viselkedjenek és ne úgy, mint egy fékevesztett ökörcsorda. A tűrés és megaláztatások elviselése helyett a támadás stratégiáját kellene választani. Nemcsak azért mert az emberi méltóság ezt követeli meg, hanem azért is, mert a kormánypártok éppen azért alázzák folyamatosan az ellenzéket, hogy gyávának és gyengének lássa őket a közvélemény. Mert pontosan tudják, hogy ebben az országban a politikában minden az erőről szól. Oda szavaznak az emberek, ahol az erőt látják.

2018. June. 06. 12:30