Elképesztő Lázár János ócska, primitív poénja

2018. március 2. 15:45

A tegnap un. Kormányinfo - ahol általában nem hangzik el semmiféle érdemleges információ, csupán a kormányszóvivő és a kancelláriaminiszter mantrázza arcpirító magabiztossággal és cinizmussal az azon a héten aktuális propaganda szövegeket - hű lenyomata volt annak a politikai mocsárnak, amelyben élünk.

Mert egyrészt elképesztő, ahogyan Lázár János egy ócska, primitív poénnal próbál kitérni a kérdések elől, amelyek egy, a kormányfőt és őt is közvetlenül érintő 13 milliárdos bűnszövetségben elkövetett korrupciós ügyre vonatkoznak.

Amikor az Elios-ügyről kérdezték, akkor azt válaszolta, hogy a közvilágítási program sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vasárnap, amikor egy ultipartiról ment hazafelé és nagyon kellett vizelnie, nem tudta ezt a utcán elvégezni, mert annyira fényárban úsznak a hódmezővásárhelyi utcák.

Gondolom a jelenlévők közül senkinek nem volt kedve elmosolyodni ezen a viccesnek szánt válaszon, hiszen ilyen stílusban a legbunkóbb főurak anekdotáztak a kocsisoknak, nem pedig a XXI. században egy vezető politikus az újságíróknak.
Ugyanakkor rendkívül visszatetsző volt az is, hogy miután egy MSZP-s politikus, Harangozó Tamás, képviselői jogával élve megszakította a sajtótájékoztatót és kérdéseket tett fel Lázár Jánosnak, a válaszokat meg sem várva sarkon fordult és kiviharzott a teremből, mondván, hogy vidékre kell mennie.

Ilyen nincs! Ha kérdéseket tesz fel valaki - különösen úgy, hogy másokat beelőzve él, egyébként nehezen indokolható politikai előjogaival - akkor a legkevesebb, ami elvárható, hogy megvárja a kérdésre adott válaszokat. Lázár higgadtan vette tudomásul Harangozó tolakodását és megígérte, hogy válaszolni fog a kérdésekre, ám Harangozó jelezte, hogy ezt nincs ideje megvárni. Ebből a csörtéből vitathatatlanul Lázár került ki győztesen.

Szerző: Vásárhelyi Mária